Az első 6 hét, hogy hat

Az első 6 hét, hogy hat

A gyermekágyas időszakot, az első 6 hetet ahhoz tudnám hasonlítani, mintha kapnál 6 hetet, hogy megtanulj kínaiul. Ugye milyen furcsán hangzik? De hát az lehetetlen! Tegyük fel, hogy az tényleg lehetetlen, hogy mesterfokon beszéljünk kínaiul, de az alapvizsgát 6 hét múlva le kell tennünk.
Ez egy nagyon intenzív időszak érzelmileg, fizikailag és lelkileg is.

Rengeteg bennünk a kérdés. Mit, hogy kell csinálni? Hogy és hányszor fürdessek? Mikor és mennyit szoptassak? Eközben mi történik a háztartással?

Vajon, ha 6 hét múlva vizsgáznunk kéne, akkor érdekelne minket a háztartás, a főzés, mosás, takarítás? Nem hinnem! Engem legalábbis biztos, hogy nem.

Tudjátok mi ez a vizsga?
A bizalom vizsgája.

Ha átmegyünk, akkor körülbelül 6 hét után alakul ki az újszülöttekben egy olyan bizalmi szint, hogy mernek nyitni a világ felé, elkezdenek jobban és nyugodtabban aludni, érdeklődőbbek.
Addig nagyon gyakran akarnak a szülőkkel kapcsolódni, sokat akarnak szopizni, mivel bent az anyaméhben egy folyamatos ellátást kaptak a köldökzsinóron keresztül, nem könnyű nekik megtanulni, hogy most csak időnként kapnak enni, inni, szeretetet, törődést.

Hirtelen kint találják magukat és éreznek hideget, meleget, éhséget, szomjúságot, félelmet, egyedüllétet. Ez egyáltalán nem könnyű időszak, legyünk türelmesek, velük is és magunkkal is! Ne erőltessünk rá semmit!
A kisbabák nem tudják, miért kell néha megfürdeni és mi értelme folyton öltözködni és miért adnak rá a szülők kényelmetlen ruhadarabokat, főleg pelenkát, amibe utána még valami furcsa nedves dolog is bele kerül, ami nagyon idegesítő lehet. Azt sem értik, hogy miért kell az anyukájuk nélkül aludniuk, nagyon gyakran ébrednek, mert nincs az a meleg szoros ölelés, amit bent örökké megkaptak. Néha már attól is megnyugszanak, ha a szülők illatát megérzik.
Ha a jelzéseit megértjük és megfelelően válaszolunk, azaz megtanulunk az ő nyelvén beszélni, akkor sokkal gördülékenyebben fog menni a továbbiakban az együttműködés. Nyilván az első nyelvet a legnehezebb megtanulni, és utána már kicsit könnyebb belerázódni, a kistesó érkezésekor.
Ez a vizsga azért nagyon fontos, mert ez utána az egész életre meghatározza a gyerekek biztonság érzetét.
A gyerekekben már ilyenkor kialakul a fontos vagyok érzés.

"Értik, amit mondok?Figyelnek, rám? Fontos vagyok? Kapok választ a kérdéseimre, bajaimra?"

A hordozókendőt azért használják szerte a világon nagyon nagy szeretettel, mert az egy nagyon hasonló érzést nyújt a babáknak, ahhoz, amit az anyaméhben érezhettek.
De ezt a feladatot az első hat hétben, de legalább az első 4 hétben nyugodtan adjuk át az apukának, hogy neki is sikerüljön összehangolódni az újszülöttel, és mi megfelelően tudjunk regenerálódni a szülés utáni sérüléseinkből. Az igény szerinti szoptatás az első időszakban kifejezetten fontos, hogy utána saját magának kialakíthasson, egy számára megfelelő életritmust, és megfelelő tápanyaghoz, immunanyaghoz jusson. A szoptatásra nyugodtan gondolhatunk úgy, mint egy védőoltásra, ha úgy gondolunk rá, eszünkbe jutna bármikor is nem adni belőle a gyermekünknek? Hogy megfelelő védelmet kapjon a környezetéből érkező hatásokra, az igény szerinti szoptatásra van szüksége.
Az első hat hétben nagyon fontos feladatunk, hogy minden másodlagos, és a kisbabánk jelzéseire adott válasz az elsődleges.

Nyugodtan kérjünk segítséget! Nyugodtan rendeljünk ételt, vagy fagyasszunk le előre jó sok adagot! Nyugodtan szóljunk a barátoknak, nagyszülőknek, szomszédoknak, hogy vigyék el a nagyobb gyerekeket egy sétára, egy játszóterezésre. Nyugodtan merjünk a saját belső megérzéseinkre hallgatni a sok ellentmondó tanács helyett. Hívjatok valakit, aki segít kitakarítani, aki bevásárol, és aki kimos, kitereget helyettetek! Gondoljatok a vizsgára!! Higgyétek el, megéri!
Ha nem tudod, kihez fordulj, írj nyugodtan!

Mindenkit más tesz boldoggá és ez így van jól.

Nem tudok egyszerűen megfelelni. Kinek szeretnék egyáltalán megfelelni?

Magamnak? A férjemnek? A környezetemnek, vagy a szüleimnek?

Nem tudom, de valahogy örökké hajt a megfelelési kényszer. Ha rend és tisztaság van, főztem finomakat netalántán még desszertre is volt időm, akkor a gyerekekkel nem foglalkozok eleget, ha esetleg a gyerekeket is bevontam és együtt főztünk, ami egyébként szuper, akkor a ház néz ki katasztrofálisan. Na, szóval, ha minden megvan, rend, ebéd, bevásárlás, a gyerekekkel játszottam egy jót, és a nap végén még a férjemre is volt időm. Ami nem olyan időt jelent, ami az egymás mellett élést jelenti, hanem tényleg valós figyelemmel fordulok felé és meghallgatom, beszélgetünk és megértjük egymást, akkor nagy valószínűséggel valami kimaradt, a képből.

Hát úgy néz ki, hogy ebből a napból Én maradtam ki.

Az, hogy magammal foglalkozzak.

Természetesen nincsenek nagy elvárásaim, egy kis torna, hogy bírjam a két elég nagyra nőtt kisfiam ide oda emelgetését. Egy kis olvasás, vagy egy szakmai dolog meghallgatása, elolvasása, esetleg egy kismamával való beszélgetés. Ezek mind feltöltenek. A legjobban a férjemmel való randizás tölt fel. 

Arra a véleményre jutottam, hogy a fürdés, délutáni 20 perces pihenő vagy a bevásárlás egyáltalán nem tartozik a magammal való törődésbe, mert ezek csupán az alapszükségletek kielégítései. Szóval, ha esetleg van időm egy kicsit olyan dolgokra, amik feltöltenek, akkor biztos, hogy valami más rovására megy. Akkor vagy nincs rend, vagy ebédet rendeltem, vagy valami.

Lehet, hogy én vagyok a béna és nem tudok úgy működni, mint nagyanyáink, akik örökké ébren voltak és mindenkit mindig kiszolgáltak, mindig rend volt és a kert is makulátlanul volt művelve. Vagy egy teljesen más életfeladatot kaptam a jó Istentől.

Én boldog vagyok, ha a gyerekeimmel vagyok, ha a férjemmel foglalkozok, ha főzök, vagy ha szakmailag fejlődök. Mindenkinek más okoz boldogságot.
Kiskoromban folyton mérges voltam anyára, hogy miért nem bír rendet tartani. És mindig én takarítottam én próbáltam rendezni a dolgokat. Azt gondoltam, hogy na, majd az én háztartásomban patyolat tiszta lesz minden és mindennek meg lesz a helye.
Dolgoztam másoknál is takarítónőként, ami akkor tökéletesen megfelelt és nagyon szerettem csinálni, mert akkor csak az volt a dolgom.
Most viszont, teljesen más helyre került a takarítás, úgy érzem, hogy igazából azt örökké lehetne csinálni és soha nem lenne rend, mert mindig kezdődik előröl, és ha őszinte vagyok magamhoz azt kell, hogy mondja, hogy nem tesz boldoggá a takarítás, de maga a rend igen. Szóval egy olyan egyensúlyt kell találnom, amivel elégedett lehetek, akkor is, ha nincs minden a helyén.