Első 6 hónap

Eltelt fél év

Annyi minden történt az elmúlt fél évben, hogy csak na. Az idő kétszeres gyorsasággal telik. Nemrég született Boldi, de már megháromszorozta a súlyát. Elképesztő, hogy hogyan tudnak ilyen gyorsasággal nőni a babák és ezt mind csak anyatejtől.

Minden este megköszönöm Istennek, hogy kaptunk egy kisbabát, akivel ennyire csodálatos az élet. Egészséges, jókedvű, mosolygós, izgő-mozgó kisfiú. Rengeteg emberrel találkozott már Boldi és nagyon szereti az új embereket, és az új helyeket. Mindenkire mosolyog, mindenkivel barátkozik.

A zöldségesnél elkápráztatja a csajokat a mosolyával. Hát nem tudom, mi lesz velem, ha már itt fognak sorakozni a kislányok egy Boldi pusziért, mert már most sorakoznak a nagylányok érte.

Kiskorom óta foglalkozok gyerekekkel, mivel 6 kisebb testvérem van, mindig volt kit pelenkázni, altatni, etetni, beszélni és járni tanítani. Nagyon szeretem a gyerekek közelségét, számomra ez jelenti a legmegnyugtatóbb érzést.

Mikor elköltöztem otthonról érettségi után és munkát kerestem, sok munkahely kipróbálása után a gyerekvigyázás tűnt a legkézenfekvőbbnek. Több család is beengedett az életébe és ezt mai napig mindegyiknek nagyon köszönöm, sokat tanultam tőlük. Az egyik család, akihez napi szinten kellett járnom, szinte a második családommá vált, nagyon megszerettem őket. Ott 2 kisfiúra kellett vigyáznom. Oviba vinni a nagyot, bevásárolni, altatni a kicsit, ebédet főzni, játszótérre járni, takarítani, hát ilyen anyukás dolgok voltak a feladatok.

Közben egyetemre jártam és arra jutottam, hogy mielőtt a saját gyerekem megszületik, jó lenne egy kis szünet, hogy felkészüljek lélekben a saját babámra. Fél év múlva várandós lettem.

Nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok anyaként, de azért értek meglepetések.

Amikor még vártuk a kis Boldizsárt, nagyon sokan mondták, hogy készüljünk fel, aludjunk előre, mert ha megszületik, nem alszunk soha többé. Örökre elbúcsúzhatunk mindentől, amit szeretünk, a barátainktól, a hobbijainktól, egymástól és persze a szextől is.

Már vártam, hogy Boldi megérkezzen, mert teljes mértékben meg voltam győződve arról, hogy ez nem így van.

Mi kilencen vagyunk testvérek, de nem igazán tapasztaltunk ilyet, hogy anyáék így érezték volta. Persze nekik is volt, hogy elegük volt, nem aludtak, fáradtak és kimerültek voltak, de nem ez volt az általános érzésük.

Sokat találkoztak a barátaikkal, otthon jógáztak, anya futni járt néha, sokat sétáltunk, túráztunk, és ők kettesben is minél több időt próbáltak meg eltölteni.

Egy nagyon fontos dolgot tanultunk meg tőlük:

Az első helyen mindig a férj/feleség áll, és csak utána a gyerekek.

A szüleim a mai napig eljárnak randizni. És nem csak azért, mert megtalálták életük szerelmét és nagyon nagy szerencséjük van, és ilyen csak egy van az életben. Hanem azért, mert mindig fordítottak időt egymásra, bárhányan voltunk és megpróbálták újra és újra felkelteni egymás érdeklődését.

Persze ehhez az is kellett, hogy valaki vigyázzon a gyerekekre. Sokszor segítettek a barátok, testvérek, keresztszülők, de azért mindig nem lehetett rájuk bízni a családot, főleg miután az egyik nagybácsi kijelentette, hogy mi már annyian vagyunk, hogy nekünk már senki sem örül. Hát van benne valami…

Amíg falun laktunk, addig a falubeliek, amikor meg városba költöztünk, akkor ott kerestünk valakit, aki segít, akár a rendrakásban, mosásban vagy a gyerekvigyázásban. De legbiztosabban mi voltunk ott egymásnak és a legtöbbször mi vigyáztunk a „kicsikre”.

Én meg a húgom elég hamar anya jobb kezei lettünk. Mindent nagyon hamar megtanultunk. Főzni, mosni, takarítani, egymásra vigyázni. Anya mindenbe bevont minket, és ennek mi nagyon örültünk.

Hát valljuk be őszintén, a házunk soha nem volt patyolat tisztaságú, maximum, ha két takarítónő jött és tavaszi nagytakarítást tartottunk 5-en, akkor még fél óráig rend volt. Szóval nálunk nem arról szolt az élet, hogy legyen rend örökké.

Sokszor vigyáztam a tesóimra és vittem egyedül a háztartást. Rendrakás, bevásárlás, ami nem 5 zsömlét jelentett, 9 emberre főzés és iskola-óvoda menedzselés. Mindenkinek házi írás és szendvics készítés. Nagyon élveztem ezt már 15 éves koromban is, bár rohadt nehéz volt, de olyan büszke voltam magamra, hogy meg tudtam csinálni.

Volt olyan idő, amikor dühös voltam anyáékra, hogy nekem nem ez lett volna a feladatom, de most, hogy látom, hogy ebből mennyi előnyöm származik, rettentően örülök neki, hogy ezeket megtanultam.

Mindig azt gondoltam, amíg még otthon éltem, hogy:

-        "Te jó ég, hogy nem lehet rendet tartani, ez csak logisztika kérdése, és egyébként is, ha rendesen ki lennének osztva a feladatok, akkor egyáltalán nem lenne ilyen káosz."

Na, hát most egy gyerekem van, de egyáltalán nincs mindig rend, és sajnos vészesen kezdek hasonlítani anyukámra, abban az értelemben, hogy a rendnél sokkal fontosabb, hogy egymással foglalkozzunk, beszélgessünk és figyeljünk a másikra.

Ha hazajön a férjem, akit mindig nagyon várunk, akkor már általában megpróbálok semmi mást nem csinálni, csak vele lenni, és amikor Boldival játszik, akkor meg 1 órát magammal lenni.

Általában azért mire hazaér, próbálom összeszedni a lakást, és főzök is másnapra, hogy tudjon vinni valami finomat. Közben azt is fontosnak tartom, hogy ha Boldival foglalkozok, akkor az igazán minőségi idő legyen, és ne csak félig figyeljek rá. És a 11fős kis családunkkal is tartom a kapcsolatot és szervezem a közös programokat. Ez nem is annyira egyszerű. Néha teljes káosz alakul ki, néha viszont simán el tudok intézni mindent.

Ha egy napom nagyon rosszul sikerül és azt érzem, hogy nem vagyok elég jó se anyának, se feleségnek, se nőnek akkor, amikor a férjem hazaér, elmegyek és veszek egy nagy kádfürdőt és próbálom végiggondolni, hogy mi is történt, ami miatt ennyire semmilyennek érzem magam. Általában így sikerül egy kicsit helyrebillenteni a dolgokat. De van, hogy csak a férjem tud lelket önteni belém.
Mellesleg Boldizsárnak is nagyon nagy szüksége van csak apás időre és nem mindig én tudom megnyugtatni. Szerintem ez fontos, hogy át tudjuk adni a férjünknek is a feladatokat.

Egyszer mikor én voltam kicsit gyengébb és lebetegedtem 1 napra, a férjem vette át a háztartás vezetést. Hát a nap végére teljes elismerést kaptam és azt mondta, hogy nem is gondolta volna, hogy ez ilyen nehéz és, hogy ennyi mindenre kell egyszerre figyelni. Köszönöm szépen, az elismerés nagyon fontos egy anyukának. 

Egy héten kétszer lemegyünk a faluba közösségi életet élni. Fantasztikus ez a falu, szeretek itt lakni. Jógára járunk és női körre, ahol mindenféle anyukás dolgokról tudunk beszélgetni. Jól bevált receptek, vásárlási technikák, mosható pelenka, környezet tudatosság, vászon táska varrás és sok más jó dologról esik szó.

Bárhova megyünk Boldi nagyon élvezi. Én már a 6 hetes gyerekágyi időszak után elkezdtem vele mindenfelé járni. Majdnem minden nap el tudunk menni, sétálni. Ha lemegyünk a boltba, már az egy napi sétának számít, mert 1 óra múlva érünk haza. Ha nagyobb bevásárlás, akkor kocsival megyünk.

Igaz, hogy nagyjából tudtam mire számítsak, de az elején voltak nehezebb pillanatok. Most akkor hogyan szoptassak? Egyik mell másik mell? Vagy most mi van? Mit csináljak, ha fáj a hasa? Sétálás, ringatás, tornáztatás és has masszírozás. Oké ez bevált, másfél hónap után szépen megtanult egyedül kakilni és már nem teljesen ismeretlen neki ez az érzés.

Miért nem jó neki az, ami eddig? Miért nem alszik el este? Folyik az orra és köhög, szegénykém megfázott, jobban kellett volna vigyáznom. Ja nem, ez csak a fogzás miatt van? Szóval akkor most folyik az orra a nyála és ez mind a foga miatt? Adjak neki erre valamit? 

Csipás a szeme, folyik az orra, egyre rosszabb. Belázasodott, most mit csináljak? Tényleg elég az anyatej mindenre? Szemcseppként, orrcseppként, piros popsira és betegségre. Igen tényleg elég! Hihetetlen, az anyatej miből van?? Szegénykém csak a mellkasomon alszik, ha beteg, de aztán szépen meggyógyult, vissza a régi kerékvágásba. Nyugodtan alszik egyedül az ágyunk melletti kis babaöbölben. Végre megint van időnk egymásra a férjemmel, de most meg hulla fáradt vagyok. Na jó végre én is kipihentem magam, Boldi is egészséges és minden rendben van. 

A következő gyereknél már könnyebb lesz. 

Nagyon különleges érzés, hogy tőlem és a férjemtől függ minden, hogy milyen ember lesz ebből a kisfiúból.

Ez hatalmas felelősség, ezt addig nem éreztem, amíg nem volt saját gyerekem, mert a más gyerekeire, és a testvéreimre teljesen más vigyázni. Az nem teljesen az én felelősségem volt. Csak addig a pár óráig, amíg én voltam velük. De ez más, most mindig én vagyok a legfelelősebb, mert én vagyok vele a legtöbbet és én vagyok az anyja.

A szülés után mikor végre itthon voltunk, sorba jöttek a látogatók. Nagyon jó érzés volt, hogy ennyi ember gondolt ránk. Az első 6 hét még teljesen hasonló volt a várandósság utolsó hónapjaira. Még a világ csak arról szólt, hogy mi itt vagyunk egymásnak, és egy család lettünk. Ennél jobb érzés nem hiszem, hogy létezik. Anyukám nagyon sokat segített és ezért nagyon hálás vagyok neki. Főzött ránk és néha bevásárolt, ezért én tudtam arra koncentrálni, hogy megtanuljak Boldizsár nyelvén beszélni.

Ami azt jelenti, hogy az első pár hónapban meg kellett tanulnom, hogyha sír miért sír. Éhes, fáradt, fázik, melege van, fáj a hasa, mind- mind különböző hangú sírás. És meg lehet tanulni, egymásra lehet hangolódni. De ez oda vissza működik. Ő alkalmazkodik az én igényeimhez, és én is alkalmazkodom az övéihez. Az első másfél hónapban ez inkább csak arról szól, hogy megismertessük vele a világot, és megmutassuk neki, hogy biztonságban van, nincs mitől félnie, itt vagyunk vele. Szerencsére ez nagyon jól sikerült, mert Boldi egy nagyon kiegyensúlyozott baba és egyáltalán nem sír, csak akkor, ha tényleg valami nagy baj van.

Voltak nehezebb napok, amikor azt éreztem, hogy nem tudok semmit, nem értem mi a baj, nem vagyok jó anya. De ezek szerencsére csak pár napig tartottak és a férjem mindig nagyon jól tudott ezekben a helyzetekben segíteni.

De hogyan lett Boldizsár ilyen nyugodt kisfiú?

Lehet, hogy kaptunk az Istentől egy ajándék babát? Vagy azzal van összefüggésben, hogy a várandósság alatt megpróbáltam nem idegeskedni, a szülés nagyon jó élmény volt, a férjemmel szeretjük egymást, törődünk egymással és egy nyugodt környezetben van itthon, ahol nincs miért idegeskednie?

Ő mit gondolhat erről? Boldi?

-       " Cici van, figyelnek arra, amikor valami nem jó nekem, de nem figyelnek túl, amitől én is csak ideges lennék, nyűgös és frusztrált. Szeretnek, és babusgatnak. Ringatnak és énekelnek nekem. Ha fázok, betakarnak, ha éhes vagyok, enni adnak, ha bekakiltam tisztába tesznek.  Mindenhova visznek magukkal és a szüleim is jól érzik magukat mellettem. Ennél többre nem vágyom csak nyugalomra és szeretetre."

De igazából ez majd csak akkor derül, ki, hogyha már lesz 6 gyerekünk és mindegyik nagyjából ugyanilyen lesz.

Az első pár hónapban még elgondolkodtam rajta, hogy vajon be kell-e vezetnem valami rendszert, vagy akkor most ez, hogy is van. De miután megfigyeltem, hogy neki mik az

igényei általában magának kialakította, nekem csak biztosítanom kellett a hátteret. A háttér pedig fél éven keresztül a cicim és a mellkasom volt. Bárhol jártunk mindig a saját kis napirendjét betartva lehajtotta a fejét és elaludt.

Hogy merre is jártunk eddig?

Az első nagy utazásunkat Győrbe szerveztük. Ekkor Boldi 6 hetes volt. Fantasztikus volt, találkoztunk a testvéreimmel, új helyen aludtunk, reggel egy reggelizőben reggeliztünk, amit Boldi végig aludt, mi meg el se hittük, hogy ez így is működhet.

Elmentünk Nagymarosra strandolni hármasban, aztán többször mentünk a nagyszülőkhöz, Pestre a testvérekhez, szoptatásról szóló konferenciára, 2 napos vízben szülés konferenciára, na, itt Boldi egy egész rajongó tábort szerzett.

Összeszerveztük az egész családot és tartottunk egy keresztelőt is. 

Kétszer voltunk túrázni, voltunk Vácon randizni, Verőcén a strandon, Pesten többször is voltunk, mert addig még könnyű volt Boldit a hordozóba tenni és menni, most már kicsit nehezebb, mert valami extra gyorsasággal növekszik és már 9 kg. Voltunk egy nagyon jó koncerten itt a faluban, és Pál Feri előadásra is eljutottunk, amikor is először vigyáztak Boldira a szüleim. 
Karácsonykor pedig rengeteget utaztunk. Először elmentünk feltöltődni egy nagyon gyönyörű wellness hotelba, ahol felváltva vigyáztunk a kisfiúnkra és így teljesen ki tudtuk használni a wellness részleget. Aztán irány Győr, Karancsalja, Etyek, Pest, eközben Boldi megtanult hasról -hátra, hátról- hasra is fordulni, kijött egy foga és azt mondja, hogy apa, baba. Aztán végre hazaértünk és pihentünk egy kicsit. 

Annyira boldognak érzem magam anyaként. És nagyon fontosnak tartom, hogy én, mint anya jól legyek és jól érezzem magam. Ugyanolyan fontos, hogy én kielégítsem az alapszükségleteimet, mint az hogy ő rendbe legyen. Ha én jól vagyok, akkor ő is jól van.