Tóbiás születése

Nagyon vártam ezt a szülést és nagyon izgatott voltam, vajon ez milyen lesz? 

Természetesen otthonszülést terveztünk, hisz semmilyen probléma nem merült fel a várandósságom alatt, ami kötelezett volna, hogy kórházba menjünk. 

Nagyon jó volt ez a várandósság, egészen más, mint az első, nem tudom, hogy azért mert már a tapasztalat miatt semmin nem lepődtem meg, vagy azért, mert a két fiú temperamentuma is teljesen más. 

Otthoni NST 

Az biztos, sokkal kevesebbet aggódtam és egyáltalán nem féltem.

Nagyon magabiztos voltam. Ha mégsem voltam olyan magabiztos, akkor pedig jó érzés volt egy kicsit beszélgetni a bábámmal, akit minden pillanatban el lehetett érni és ez nagyon megnyugtató volt. 

Közeledve a 37. hét felé, egyre izgatottabb lettem. Még egy utolsó szonográfusi vizsgálat várt ránk, mert az otthonszüléshez szükség van egy 36-37. heti ultrahangra, hogy nagyjából megbecsüljék a baba súlyát és, hogy biztosak legyünk a fekvését illetően.

A szonográfus azt mondta, hogy nagyon szép nagy baba, megnyugtatott, hogy minden rendben van, de szerinte a méhlepény állapota alapján már ne utazzunk messzire, mert hamarosan érkezik a kisfiúnk. Én mondtam, neki, hogy ne mondjon ilyet, mert az első fiamnál Boldinál is ezt mondta a 36. héten és végül 40+4re született. Mondta, hogy de most biztos benne, hogy nem fogja kivárni a 40.hetet. 

Ha mégis, ő többé nem hisz az ultrahangban. Csupán 25 éve dolgozik a szakmában. Annyit válaszoltam, hogy rendben, akkor a 40. héten telefonálunk. 

Én tudtam, hogy nem fog előbb megszületni, de azért belém ültette azt az érzést, hogy minden pillanatban készen kell állnom. 

Ezt senki nem tudja átérezni addig, amíg nem áll 1 hónapon keresztül készenlétben. Ebben az egy hónapban én minden este szépen kitakarítottam, készen állt a hűtőben a másnapi ebéd, a bábák részére is, ha esetleg már holnap nem tudnék főzni, vagy ha éjszaka megéheznénk, mert valami történne. Mindig arra gondoltam, hogy: jaj de jó lenne, ha ma születne, mert ez az ebéd nagyon finom lett, ezt szívesen enném szülés után. Megcsináltam a nagybevásárlást, hogy minden legyen itthon, aztán eltelt egy hét, közben elfogytak a vajúdásra szánt finomságok. Aztán még egyszer bevásároltam, hogy legyen itthon minden, aztán eltelt még egy hét, megint bevásároltam, aztán megint és megint. 

Aznap amikorra ki voltam írva már elegem lett és azt mondtam a férjemnek, hogy most nem érdekel, nem csinálom meg holnapra az ebédet, nem takarítok ki és nézzünk meg egy filmet és foglalkozzunk egymással.
Hát csodák csodájára aznap este éjfél körül elkezdődtek az igazi fájások. Amikor mindent elengedtem. 

Már hetek óta voltak jósló fájásaim, de ekkor éreztem, hogy itt az idő. Betöltött 40. hét, a szonográfusnak nem lett igaza, a szülés idejét illetően.

A férjemnek szóltam, de mondtam, hogy még mindenképpen próbáljunk meg pihenni. 4-ig még valamennyire sikerült is az 5-8 perces összehúzódások közben szunyókálni, de végig azon járt az agyam, hogy mi legyen a nagyfiammal. Amikor 4 óra körül megérezte, hogy itt valami készülődik felébredt és elég nehezen tudtuk visszaaltatni. Ekkor hívtam az anyukámat, hogy induljon, mert jobb lesz, ha velük lesz a majdnem másfél éves Boldizsár.
A bábámat is felhívtam, aki kérdezte, hogy induljon, vagy még szeretnék egyedül maradni. A második variációt választottam.
Anyukám fél 6kor megérkezett, Boldi még visszaaludt, úgyhogy fél órát még tudtunk beszélgetni. Látta, hogy már szép erős összehúzódások vannak, de még készített nekem egy finom reggelit, és feltett egy lábosban vizet, a borogatásokhoz. Próbáltam enni, de nem volt túl nagy étvágyam. Boldinak már mindent összekészítettünk, úgyhogy, amikor felébredt már indultak is. Amikor csend és nyugalom lett, egy nagy kád forró vízre vágytam, ekkor már a bábáknak is szóltam, hogy indulhatnak. 

Fél 9 körül megérkezett mindenki, én addig a forró vízben hullámoztam végig a fájásokat. 

Észrevétlenül belopózott az elsőszámú bábánk a hatalmas bábatáskájával együtt. Nyugalom és szeretet árasztotta el a házat. Örültem, hogy megérkezett, biztonságban éreztem magam. 

Megkérdezte, hogy hogy vagyok. Én egyből azt hittem, hogy most biztos valamit csinálni kell, ki kell szállnom, teljesítenem kell vagy valami. Hát egy szívhang hallgatáson és egy vállsimogatáson kívül semmi más nem történt. Azt mondta, hogy addig maradok, amíg jól esik, és minden úgy lesz, ahogy nekem a legjobb. 

Így hát a kádban maradtam. A férjem időközönként hozott nekem, egy kis kalácsot, egy kis uborkát vagy egy pár korty frissítő innivalót. Közben fogadta a második bába érkezését és mindenkinek enni, innivalót készített. Jól esett, hogy helyettem tartja a frontot. 

Egyik pillanatban úgy éreztem, hogy most jobb lenne egy kicsit járkálni, úgyhogy kijöttem a vízből. Mindenki támogatóan jelenvolt, de senki nem siettetett, senki nem mondta meg, hogy mit csináljak. Csak megerősítő mondatokat kaptam. 

Fel alá járkáltam és minden egyes összehúzódáskor kaptam egy forró vizes borogatást a hasamra. A víz számomra olyan fontos volt a vajúdás alatt, mint levegőt venni.
A szívhanghallgatások is olyan észrevehetetlenül, halkan, csendben történtek, hogy egy percig sem zavarták meg a bennem zajló folyamatokat. 

Amikor úgy éreztem, hogy ez már nagyon fáj, és nem bírom tovább, megkérdezték, hogy mitől félek.

Egy kicsit tényleg féltem. És méghozzá attól, hogy olyan hosszú lesz ez a szülésem is, mint az első. Megnyugtattak, hogy nagyon jól csinálom és a nehezén már túl vagyok, és hogy bőven van időnk még, Ők sehova nem sietnek. 

Ettől egy kicsit megnyugodtam és visszamentem a vízbe, ha még ennyire ráérünk.

A forró víz csodákra képes, teljesen ellazult az összes többi izmom, így sokkal könnyebb átlélegezni a szüntelenül és egyre erőteljesebben érkező kontrakciókat.

Megint ki akartam szállni. Egy bábától azt hallottam egyszer, hogy 7centinél már az a legjobb, ha állva maradunk. Hát igazából azóta már úgy gondolom, hogy semmilyen tanácsot nem szabad megfogalmazni, mert mindenkinek más a legjobb. És nehogy valaki, a másoknak a legjobb dolgát akarja magára erőltetni, úgy hogy neki valami egészen más esne jól. 

Egy törölközőt terítettem magamra és sétáltam. A házunk elég kicsi, a mini fürdőszobából, mini út vezet el a kandallóig, ami a nagyszobában található. Az egy biztos pont volt, ahova mindig szerettem visszamenni és egy kicsit a tűz energiájából, meríteni. 

A kontrakciók közben jött a borogatás, és minden alkalommal valaki meleg erős keze, hogy a keresztcsontomat masszírozza. Az érintés ereje felbecsülhetetlen ebben a megváltozott tudatállapotban.  

A bábákat azt hiszem, inkább angyaloknak kéne hívni. Jelen vannak, ha jónak látják segítenek, de igazából a szerető elfogadás, figyelem és türelem árad belőlük.

Ahogy a bábám a lépcsőfordulóban ült és nézett ki az ablakon, mintha valami fényes glória is megjelent volna a feje fölött. Teljes nyugalom, és békesség. 
Nekem ekkor már nagyon kényelmetlen volt minden helyzet. Próbáltam elhelyezkedni négykézláb, állva, guggolva, de már nem igazán volt jó sehogy. A férjem fizikai és lelki értelemben is a legnagyobb támaszom volt. Soha nem szülnék nélküle. Nagyon figyelmes, odaadó és nagy erőt ad nekem.
Amikor guggolva lélegeztem át a kontrakciókat, az egyik pillanatban megrepedt a burok. Annyira, de annyira más világban jártam már ekkor, hogy annak ellenére, hogy szülésznőnek tanulok, teljesen értetlenül megkérdeztem, hogy ez meg mi volt? 

Hát a magzatvíz. Ez továbbra sem mondott nekem semmit, annak ellenére, hogy a józan eszemmel mindig is tudtam, hogy ez már nagyon a végét jelenti és tényleg fantasztikusan jól csinálom. Megkérdezték, hogy nem kell e kimennem a mosdóba, mert ilyenkor már ez is nehezen jut az eszembe. Felálltam, azt asztalhoz mentem, megettem egy fél zacskó kinder csokit továbbmentem, de ekkor a kontrakciók energiája térdre kényszerítettek. A férjembe kapaszkodtam. Ez már nagyon fáj, nincs szünet, és feszít mindenhol. Egy két kontrakció múlva kint volt, a kis Tóbiás fejecskéje, és nem sokkal később a pici teste is. Elfáradtam, de megcsináltuk. Tökéletes összjáték volt. Lefeküdtem az ágyra és próbáltam felfogni, hogy most már két fiam van, és egy négytagú családdá váltunk. A férjem csókokkal árasztott el. Nagyon örültünk és nagyon szerettük egymást. 

Az első 6 hét, hogy hat

Az első 6 hét, hogy hat

A gyermekágyas időszakot, az első 6 hetet ahhoz tudnám hasonlítani, mintha kapnál 6 hetet, hogy megtanulj kínaiul. Ugye milyen furcsán hangzik? De hát az lehetetlen! Tegyük fel, hogy az tényleg lehetetlen, hogy mesterfokon beszéljünk kínaiul, de az alapvizsgát 6 hét múlva le kell tennünk.
Ez egy nagyon intenzív időszak érzelmileg, fizikailag és lelkileg is.

Rengeteg bennünk a kérdés. Mit, hogy kell csinálni? Hogy és hányszor fürdessek? Mikor és mennyit szoptassak? Eközben mi történik a háztartással?

Vajon, ha 6 hét múlva vizsgáznunk kéne, akkor érdekelne minket a háztartás, a főzés, mosás, takarítás? Nem hinnem! Engem legalábbis biztos, hogy nem.

Tudjátok mi ez a vizsga?
A bizalom vizsgája.

Ha átmegyünk, akkor körülbelül 6 hét után alakul ki az újszülöttekben egy olyan bizalmi szint, hogy mernek nyitni a világ felé, elkezdenek jobban és nyugodtabban aludni, érdeklődőbbek.
Addig nagyon gyakran akarnak a szülőkkel kapcsolódni, sokat akarnak szopizni, mivel bent az anyaméhben egy folyamatos ellátást kaptak a köldökzsinóron keresztül, nem könnyű nekik megtanulni, hogy most csak időnként kapnak enni, inni, szeretetet, törődést.

Hirtelen kint találják magukat és éreznek hideget, meleget, éhséget, szomjúságot, félelmet, egyedüllétet. Ez egyáltalán nem könnyű időszak, legyünk türelmesek, velük is és magunkkal is! Ne erőltessünk rá semmit!
A kisbabák nem tudják, miért kell néha megfürdeni és mi értelme folyton öltözködni és miért adnak rá a szülők kényelmetlen ruhadarabokat, főleg pelenkát, amibe utána még valami furcsa nedves dolog is bele kerül, ami nagyon idegesítő lehet. Azt sem értik, hogy miért kell az anyukájuk nélkül aludniuk, nagyon gyakran ébrednek, mert nincs az a meleg szoros ölelés, amit bent örökké megkaptak. Néha már attól is megnyugszanak, ha a szülők illatát megérzik.
Ha a jelzéseit megértjük és megfelelően válaszolunk, azaz megtanulunk az ő nyelvén beszélni, akkor sokkal gördülékenyebben fog menni a továbbiakban az együttműködés. Nyilván az első nyelvet a legnehezebb megtanulni, és utána már kicsit könnyebb belerázódni, a kistesó érkezésekor.
Ez a vizsga azért nagyon fontos, mert ez utána az egész életre meghatározza a gyerekek biztonság érzetét.
A gyerekekben már ilyenkor kialakul a fontos vagyok érzés.

"Értik, amit mondok?Figyelnek, rám? Fontos vagyok? Kapok választ a kérdéseimre, bajaimra?"

A hordozókendőt azért használják szerte a világon nagyon nagy szeretettel, mert az egy nagyon hasonló érzést nyújt a babáknak, ahhoz, amit az anyaméhben érezhettek.
De ezt a feladatot az első hat hétben, de legalább az első 4 hétben nyugodtan adjuk át az apukának, hogy neki is sikerüljön összehangolódni az újszülöttel, és mi megfelelően tudjunk regenerálódni a szülés utáni sérüléseinkből. Az igény szerinti szoptatás az első időszakban kifejezetten fontos, hogy utána saját magának kialakíthasson, egy számára megfelelő életritmust, és megfelelő tápanyaghoz, immunanyaghoz jusson. A szoptatásra nyugodtan gondolhatunk úgy, mint egy védőoltásra, ha úgy gondolunk rá, eszünkbe jutna bármikor is nem adni belőle a gyermekünknek? Hogy megfelelő védelmet kapjon a környezetéből érkező hatásokra, az igény szerinti szoptatásra van szüksége.
Az első hat hétben nagyon fontos feladatunk, hogy minden másodlagos, és a kisbabánk jelzéseire adott válasz az elsődleges.

Nyugodtan kérjünk segítséget! Nyugodtan rendeljünk ételt, vagy fagyasszunk le előre jó sok adagot! Nyugodtan szóljunk a barátoknak, nagyszülőknek, szomszédoknak, hogy vigyék el a nagyobb gyerekeket egy sétára, egy játszóterezésre. Nyugodtan merjünk a saját belső megérzéseinkre hallgatni a sok ellentmondó tanács helyett. Hívjatok valakit, aki segít kitakarítani, aki bevásárol, és aki kimos, kitereget helyettetek! Gondoljatok a vizsgára!! Higgyétek el, megéri!
Ha nem tudod, kihez fordulj, írj nyugodtan!

Mindenkit más tesz boldoggá és ez így van jól.

Nem tudok egyszerűen megfelelni. Kinek szeretnék egyáltalán megfelelni?

Magamnak? A férjemnek? A környezetemnek, vagy a szüleimnek?

Nem tudom, de valahogy örökké hajt a megfelelési kényszer. Ha rend és tisztaság van, főztem finomakat netalántán még desszertre is volt időm, akkor a gyerekekkel nem foglalkozok eleget, ha esetleg a gyerekeket is bevontam és együtt főztünk, ami egyébként szuper, akkor a ház néz ki katasztrofálisan. Na, szóval, ha minden megvan, rend, ebéd, bevásárlás, a gyerekekkel játszottam egy jót, és a nap végén még a férjemre is volt időm. Ami nem olyan időt jelent, ami az egymás mellett élést jelenti, hanem tényleg valós figyelemmel fordulok felé és meghallgatom, beszélgetünk és megértjük egymást, akkor nagy valószínűséggel valami kimaradt, a képből.

Hát úgy néz ki, hogy ebből a napból Én maradtam ki.

Az, hogy magammal foglalkozzak.

Természetesen nincsenek nagy elvárásaim, egy kis torna, hogy bírjam a két elég nagyra nőtt kisfiam ide oda emelgetését. Egy kis olvasás, vagy egy szakmai dolog meghallgatása, elolvasása, esetleg egy kismamával való beszélgetés. Ezek mind feltöltenek. A legjobban a férjemmel való randizás tölt fel. 

Arra a véleményre jutottam, hogy a fürdés, délutáni 20 perces pihenő vagy a bevásárlás egyáltalán nem tartozik a magammal való törődésbe, mert ezek csupán az alapszükségletek kielégítései. Szóval, ha esetleg van időm egy kicsit olyan dolgokra, amik feltöltenek, akkor biztos, hogy valami más rovására megy. Akkor vagy nincs rend, vagy ebédet rendeltem, vagy valami.

Lehet, hogy én vagyok a béna és nem tudok úgy működni, mint nagyanyáink, akik örökké ébren voltak és mindenkit mindig kiszolgáltak, mindig rend volt és a kert is makulátlanul volt művelve. Vagy egy teljesen más életfeladatot kaptam a jó Istentől.

Én boldog vagyok, ha a gyerekeimmel vagyok, ha a férjemmel foglalkozok, ha főzök, vagy ha szakmailag fejlődök. Mindenkinek más okoz boldogságot.
Kiskoromban folyton mérges voltam anyára, hogy miért nem bír rendet tartani. És mindig én takarítottam én próbáltam rendezni a dolgokat. Azt gondoltam, hogy na, majd az én háztartásomban patyolat tiszta lesz minden és mindennek meg lesz a helye.
Dolgoztam másoknál is takarítónőként, ami akkor tökéletesen megfelelt és nagyon szerettem csinálni, mert akkor csak az volt a dolgom.
Most viszont, teljesen más helyre került a takarítás, úgy érzem, hogy igazából azt örökké lehetne csinálni és soha nem lenne rend, mert mindig kezdődik előröl, és ha őszinte vagyok magamhoz azt kell, hogy mondja, hogy nem tesz boldoggá a takarítás, de maga a rend igen. Szóval egy olyan egyensúlyt kell találnom, amivel elégedett lehetek, akkor is, ha nincs minden a helyén.

Szülés alatti támogató környezet vs. EDA

Szépen csendben hallgatom végig a rengeteg traumatikus szülésélményt.

Miközben mélyen belül tudom, hogy a szülés szép és csodálatos, sajnos az emberek nagy részének teljesen más elképzelése és élménye van. Mert sokan azt hiszik, hogy nincs döntési lehetőségük, sokan azt gondolják, hogy amit egy orvos felkínál lehetőségként, az egy parancs és nem egy javaslat, amit át lehet beszélni, hogy előnyök hátrányok mérlegelése után dönteni tudjon a szülni készülő pár. 

„De végül is mindenki jól van” hangzik el a legtöbb szülés után. És ez így igaz, mindenki nagyon örül, hogy az anya is és a baba is egészséges. 

De, ha el lehet kerülni, valamit, amit nem szeretnénk, vagy valamit, aminek hosszú távú következményei vannak, akkor jobb előre felkészülni.

A lehető legfantasztikusabb dolgot kaptam anyukámtól, azzal, hogy én életemben először egy otthonszülés részese lehettem. Ez egy olyan mély biztonságérzetet adott nekem, hogy mindig is azt gondoltam, hogy a szülés a világ legtermészetesebb és legszebb dolga. 

Amikor elkezdtem az egyetemi gyakorlatot letölteni, nagyon sokszor mentem haza teljesen lesokkolt állapotban. Még nekem is nehezemre esett feldolgozni sokszor, amit láttam, nem hogy annak az anyukának, akinek ez az élete egyik legmeghatározóbb élménye. 

Ha azt gondolnám, hogy úgy kell szülni, ahogy a kórházakban Vezetik le a szülések 90%-át, akkor valószínűleg sosem szültem volna. Vagy én is azt gondolnám, hogy az a normális, ha semmi nem normális vagy természetes úton történik egy szülés alatt. Ha csak azokból a történetekből építeném fel, hogy a szülés milyen, amit a környezetemben élő nők meséltek, hát elég nagy bajban lennék. Sajnos olyan sok tévhit kering és olyan sok hülyeséget hallani, hogy legtöbbször azon gondolkozom, hogy szegény nők, akik ezt mind elhiszik, velük mi lesz? 

Egy átlagos egyedül hagyott szülő nő története.

Belépek a szülőszobába és hallom, hogy egy nő vajúdik. Nagyon örülök, hogy, jaj de jó végre látok egy szép szülést és most már tapasztaltan segíthetek egy vajúdó kismamának. Gyorsan átöltözök és sietek, hogy nehogy lekéssem.

A többiektől kérdezek egy párat, kiderül, hogy első szülő, tegnap este érkezett, és hajnali 3-kor kapott epidurális érzéstelenítést.

Minden fájásnál jajgat. Odamegyek, megfogom a kezét, bemutatkozom, és azt mondom neki, hogy ne féljen, itt leszek vele.

Az anyuka teljesen ki van merülve. Kéri, hogy valahogy segítsek. Minden fájásnál fogom a kezét és együtt vesszük a levegőt. Próbálom bíztatni, és pár megerősítő szóval újra erőt lehelni belé.

Tegnap óta nem evett, nem ivott semmit. Rettenetesen ki van merülve és az EDA miatt nem is kelhet ki az ágyból és nem sétálhat. Egy oldalon fekszik szegény, se nem pisilt, se nem kakilt már 1 napja, a férje kiment, amikor az EDÁ-t szúrták és utána nem is jött vissza. Lelki segítséget nem kapott. Minden fájásnál oldalt fekve összehúzza magát magzat pózba és teljes erejéből ordít. Miért nem kísérte őt végig valaki, miért nem segített neki senki, miért nem mondták el neki, hogy mi mivel jár?

Miért van az, hogy a kórházi szülések nagy része totálisan szembe megy az Egészségügyi világszervezet ajánlásával?

Nem ehetett, nem ihatott és nem mozoghatott. Mégis mitől várták, hogy marad energiája 15 óra vajúdás után? Mitől várták, hogy be fog illeszkedni a baba feje, ha egyetlen pozícióban mozdulatlanul, befeszült izomzattal és kiszolgáltatottan fekszik?

Ezt a kényelmetlen pozíciót még egy szívhangfigyelő és egy infúzió teszi még kényelmetlenebbé.

Az anyuka teljesen kétségbe van esve, próbálok neki segíteni, de már a sok beavatkozás és az eltelt 15 óra miatt, amit egyedül töltött, nem igazán tudom, mit tehetnék.

Vajon az EDA felajánlása, hogy zajlik? Elmondják azt a rengeteg mellékhatást és szövődményt is, amit okozhat? Vagy csak annyit, hogy van egy fájdalomcsillapító módszer, amitől nem fog szenvedni, kéri? Hát x óra vajúdás után, ha egy ilyet felajánlanak egy kimerült nőnek elég valószínű, hogy ha nem is tudja, hogy mi az, belemegy.

1 órája vagyok ott mellette, bejön a főorvos és a fiatal rezidens, ezen kívül én vagyok ott és egy másik szülésznő. 5-en vagyunk a szobában, és egyedül én éltem át szülést.

Az orvos vizsgál, ez nagyon fáj az anyukának, 4 ujjnyi és a fej még nincs rendesen beilleszkedve. Megvár 4 fájást, a keze végig az anyukában van. És a fájások alatt megjegyzi, hogy:

„Ez nem is rendes fájás, ne jajgasson, attól nem lesz jobb, ugyanúgy fáj akkor is.”

Hát ez a mondat biztos segít az ellazulásban…

Egy-két fájás után felszólítja a fiatal rezidens lányt, hogy „segítsen rá” és támassza meg a kisbabát. A rezidens rezzenéstelen arccal odaáll és elkezdi lefelé tolni a kisbabát, kívülről látható, hogy a fej még egyáltalán nincs jó helyen, és a méhszáj sincs még erre készen, miért csinálják ezt??

Ez másban nem kelt irgalmatlan feszültséget, csak bennem??

Az orvos tanácsa a fájás alatt:

„Nyomjon teljes erejéből, mintha egy nehéz székletet nyomna.”

Egy nehéz székletet???????????????????????????????? Hú, az az igazság, hogy az arcomra mindig kiül a véleményem, most sem nagyon tudtam leplezni. MI VAN?! Nem egy nehéz székletet kell kinyomni, hanem egy új életet világra hozni. Te jó ég, itt tartunk?

Sajnos nem mondhatok egy szót sem, mivel csak tanuló vagyok. Ezt tanulom a gyakorlaton. Szép, mondhatom.

Az egyik orvos alulról tágítgat és minden fájásnál az anyukában van, a másik felülről nyomja a babát, és fájásonként megjegyzik, hogy ezek nem rendes fájások, és így nem lesz meg a gyerek, ha nem tud nyomni.

Ez a biztonság??????? Ezt tudja nyújtani ma Magyarországon egy átlag kórház? És az otthonszülést nevezik veszélyesnek és azt tartják felelőtlennek, aki otthon 2 szakember jelenlétében szépen nyugodtan, nem siettetve, támogató környezetben türelmesen hozza világra a gyermekét?

Ez a jelenet mindent jelent számomra csak nem a biztonságot és a támogató környezetet. Miért tartják ezt normálisnak? Miért van az, hogy a nők ez ellen nem lázadnak fel? Vagy csak én vagyok ennyire megrögzötten természetesség párti? És én vagyok a fura?

A jó pár fájás, nyomatás és tágítgatás után az orvos arra jut, hogy segítsünk az anyukán és készítsük elő császármetszésre.

Sírni tudtam volna. És nem tehetek mást, mint hogy előkészítem császármetszésre.

Az anyuka is azt gondolja ezek után, hogy ez a legjobb választási lehetőség, mert már ő sem bírja tovább.

A császármetszés 1 órán belül lezajlott. A baba a melegítő asztalon volt pólyába fektetve és nagy szemekkel nézte, hogy hova került. Láttam, hogy zavarja a fény, lekapcsoltam a villanyt. Sírdogálni kezdett, úgyhogy az ölembe vettem és elmeséltem neki, hogy mi történt. Közben lassan ringattam. Néha felsírt, tudtam, hogy az elmúlt eseményekről mesél. Addig ringattam és a kezemben tartottam, amíg nem vihettem az anyukához, hogy a mellkasára helyezzük Bőr-bőr kontaktusba. Közben szép lassan elkezdett csordogálni a tejem, mert nekem is ilyenkor szokott enni Boldizsár és nemsokára el kell vonulnom, hogy lefejjem az következő alkalomra az anyatejet.

Kihozták az anyukát, siettem a babával és gyorsan meztelenül az anya mellkasára tettük. Már nagyon kereste a cicit. Szerencsére megtalálta és tudott ügyesen szopizni.

A két szülésznő, akikkel ügyeletben voltam, fiatalok 30 körüliek, de még nem igazán gondolkoznak a gyerekvállaláson és a szülésen. Ha ilyen szüléseket láttam volna csak az elejétől kezdve, és nem tudnám, hogy a szülés alakulhat egészen másképp is, akkor valószínűleg én sem szeretnék szülni. Mert :

-  „Ki akar ilyen kiszolgáltatottan, szenvedni órákon keresztül?”

Egy kis gyorstalpaló tanfolyam az Epidurális érzéstelenítésről:

EDA - a csigolyák mögött elhelyezkedő epidurális térbe, egy nagy tű segítségével bevezetnek egy kanült és ezen keresztül tudják adagolni, a kívánt fájdalomcsillapító gyógyszert.

„Alacsony kockázatú, spontán szülések esetén nem a legjobb választás az Epidurális érzéstelenítés, mivel a mellékhatások felülmúlják az előnyöket. Az anyáknak felkészítésre, valamint szülésznői támogatásra van szükségük, és ösztönözni kell őket arra, hogy először próbálják ki az egyéb fájdalomcsillapítási lehetőségeket:

• Masszázs,
• Tudatos légzés/ légzéskontroll,
• Hipnózis és Vizualizáció,
• Aromaterápia,
• Reflexológia,
• Akupunktúra,
• TENS,
• Bach virágterápia,
• Forró víz (kád, zuhany, borogatás),
• Választott testhelyzet a vajúdás és a szülés alatt,
• Támogató, biztonságos környezet.

Ha azonban a nőt elláttuk a megfelelő információkkal, és megértette azokat, az ő döntése, hogy mit szeretne igénybe venni.

Mellékhatások:

• szülő nő járásképtelen, ezért a szülés során ágyhoz kötött
• Az elől fekvő rész leszállásának és forgásának zavara, ezt általában oxitocinos infúzió adásával oldják meg. Ez a legfőbb oka, hogy:
• az EDA alkalmazásakor megemelkedik a műszeres szülésbefejezések aránya.
• Hirtelen bekövetkező vérnyomásesés
• Súlyos fejfájást okozhat, ha a dura mater-t átszúrják. A szülést követően az anyának 24 óráig laposan kell feküdnie, ha ez történt
• Fertőzés a szúrás helyén.
• Az alsó végtagok elnehezülnek, hőmérsékletük megemelkedik -- Magzati test hő emelkedése, láz -- ez a hatás a vajúdás elhúzódásával fokozódik -- folyamatos magzati szívhang monitorozásra van szükség
• Neurológiai problémák: a gerincvelő sérülése
• hátfájás, láz, alacsony vérnyomás, remegés, katéter okozta fertőzés, allergia, viszketés, idegsérülés, haematóma, tályog, vizeletretenció
• Ezek mellett folyamatos infúzió adása, a vérnyomás esés megelőzésére.
• Pulzus és vérnyomás mérése és a kontrakciók vizsgálata félóránként, magzati monitorozás folyamatosan
• A húgyhólyagban érzett ingerek kiesnek, ezért a vajúdó nem fogja érezni a vizeletürítés ingerét. Segíteni kell, hogy 2 óránként ürítse a hólyagot, ha kell katéter segítségével. A telt hólyag gátolja a vajúdás menetét.
• A vajúdás során csak felügyelet mellett feküdhet hanyatt, mivel ez a testhelyzet gátolja a placenta keringését és magzati szívhangesést okozhat.
• Az EDA alkalmazása során gyakran elvész a nyomási reflex, így az anya nem fogja tudni, hogy mikor kell pontosan nyomnia.
• A vajúdás és a kitolási szak is hosszabb

És számomra a legfontosabb:

• az anya és újszülött közötti kontaktus és a szoptatás késedelmes kezdete
• az anya és a kisbaba szeparációja a szülés után
• aluszékony a kisbaba nehéz felébreszteni
• csökkent szopóreflex
• csökkent tejbevitel

Ezek mind a sikeres szoptatást és a tejtermelődést és a tejbelövellést negatívan befolyásolják.

Természetesen vannak olyan kivételes esetek, amikor az Epidurális érzéstelenítés nagy segítséget tud nyújtani, de semmiképpen nem szabadna ilyen könnyelműen alkalmazni. 

Papp Z. – Szülészet- nőgyógyászat tankönyve

Janet Medforth, Susan Battersby, Maggie Evans, Bevely Marsh, Angela Walker - Szülésznők és védőnők kézikönyve

Első 6 hónap

Eltelt fél év

Annyi minden történt az elmúlt fél évben, hogy csak na. Az idő kétszeres gyorsasággal telik. Nemrég született Boldi, de már megháromszorozta a súlyát. Elképesztő, hogy hogyan tudnak ilyen gyorsasággal nőni a babák és ezt mind csak anyatejtől.

Minden este megköszönöm Istennek, hogy kaptunk egy kisbabát, akivel ennyire csodálatos az élet. Egészséges, jókedvű, mosolygós, izgő-mozgó kisfiú. Rengeteg emberrel találkozott már Boldi és nagyon szereti az új embereket, és az új helyeket. Mindenkire mosolyog, mindenkivel barátkozik.

A zöldségesnél elkápráztatja a csajokat a mosolyával. Hát nem tudom, mi lesz velem, ha már itt fognak sorakozni a kislányok egy Boldi pusziért, mert már most sorakoznak a nagylányok érte.

Kiskorom óta foglalkozok gyerekekkel, mivel 6 kisebb testvérem van, mindig volt kit pelenkázni, altatni, etetni, beszélni és járni tanítani. Nagyon szeretem a gyerekek közelségét, számomra ez jelenti a legmegnyugtatóbb érzést.

Mikor elköltöztem otthonról érettségi után és munkát kerestem, sok munkahely kipróbálása után a gyerekvigyázás tűnt a legkézenfekvőbbnek. Több család is beengedett az életébe és ezt mai napig mindegyiknek nagyon köszönöm, sokat tanultam tőlük. Az egyik család, akihez napi szinten kellett járnom, szinte a második családommá vált, nagyon megszerettem őket. Ott 2 kisfiúra kellett vigyáznom. Oviba vinni a nagyot, bevásárolni, altatni a kicsit, ebédet főzni, játszótérre járni, takarítani, hát ilyen anyukás dolgok voltak a feladatok.

Közben egyetemre jártam és arra jutottam, hogy mielőtt a saját gyerekem megszületik, jó lenne egy kis szünet, hogy felkészüljek lélekben a saját babámra. Fél év múlva várandós lettem.

Nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok anyaként, de azért értek meglepetések.

Amikor még vártuk a kis Boldizsárt, nagyon sokan mondták, hogy készüljünk fel, aludjunk előre, mert ha megszületik, nem alszunk soha többé. Örökre elbúcsúzhatunk mindentől, amit szeretünk, a barátainktól, a hobbijainktól, egymástól és persze a szextől is.

Már vártam, hogy Boldi megérkezzen, mert teljes mértékben meg voltam győződve arról, hogy ez nem így van.

Mi kilencen vagyunk testvérek, de nem igazán tapasztaltunk ilyet, hogy anyáék így érezték volta. Persze nekik is volt, hogy elegük volt, nem aludtak, fáradtak és kimerültek voltak, de nem ez volt az általános érzésük.

Sokat találkoztak a barátaikkal, otthon jógáztak, anya futni járt néha, sokat sétáltunk, túráztunk, és ők kettesben is minél több időt próbáltak meg eltölteni.

Egy nagyon fontos dolgot tanultunk meg tőlük:

Az első helyen mindig a férj/feleség áll, és csak utána a gyerekek.

A szüleim a mai napig eljárnak randizni. És nem csak azért, mert megtalálták életük szerelmét és nagyon nagy szerencséjük van, és ilyen csak egy van az életben. Hanem azért, mert mindig fordítottak időt egymásra, bárhányan voltunk és megpróbálták újra és újra felkelteni egymás érdeklődését.

Persze ehhez az is kellett, hogy valaki vigyázzon a gyerekekre. Sokszor segítettek a barátok, testvérek, keresztszülők, de azért mindig nem lehetett rájuk bízni a családot, főleg miután az egyik nagybácsi kijelentette, hogy mi már annyian vagyunk, hogy nekünk már senki sem örül. Hát van benne valami…

Amíg falun laktunk, addig a falubeliek, amikor meg városba költöztünk, akkor ott kerestünk valakit, aki segít, akár a rendrakásban, mosásban vagy a gyerekvigyázásban. De legbiztosabban mi voltunk ott egymásnak és a legtöbbször mi vigyáztunk a „kicsikre”.

Én meg a húgom elég hamar anya jobb kezei lettünk. Mindent nagyon hamar megtanultunk. Főzni, mosni, takarítani, egymásra vigyázni. Anya mindenbe bevont minket, és ennek mi nagyon örültünk.

Hát valljuk be őszintén, a házunk soha nem volt patyolat tisztaságú, maximum, ha két takarítónő jött és tavaszi nagytakarítást tartottunk 5-en, akkor még fél óráig rend volt. Szóval nálunk nem arról szolt az élet, hogy legyen rend örökké.

Sokszor vigyáztam a tesóimra és vittem egyedül a háztartást. Rendrakás, bevásárlás, ami nem 5 zsömlét jelentett, 9 emberre főzés és iskola-óvoda menedzselés. Mindenkinek házi írás és szendvics készítés. Nagyon élveztem ezt már 15 éves koromban is, bár rohadt nehéz volt, de olyan büszke voltam magamra, hogy meg tudtam csinálni.

Volt olyan idő, amikor dühös voltam anyáékra, hogy nekem nem ez lett volna a feladatom, de most, hogy látom, hogy ebből mennyi előnyöm származik, rettentően örülök neki, hogy ezeket megtanultam.

Mindig azt gondoltam, amíg még otthon éltem, hogy:

-        "Te jó ég, hogy nem lehet rendet tartani, ez csak logisztika kérdése, és egyébként is, ha rendesen ki lennének osztva a feladatok, akkor egyáltalán nem lenne ilyen káosz."

Na, hát most egy gyerekem van, de egyáltalán nincs mindig rend, és sajnos vészesen kezdek hasonlítani anyukámra, abban az értelemben, hogy a rendnél sokkal fontosabb, hogy egymással foglalkozzunk, beszélgessünk és figyeljünk a másikra.

Ha hazajön a férjem, akit mindig nagyon várunk, akkor már általában megpróbálok semmi mást nem csinálni, csak vele lenni, és amikor Boldival játszik, akkor meg 1 órát magammal lenni.

Általában azért mire hazaér, próbálom összeszedni a lakást, és főzök is másnapra, hogy tudjon vinni valami finomat. Közben azt is fontosnak tartom, hogy ha Boldival foglalkozok, akkor az igazán minőségi idő legyen, és ne csak félig figyeljek rá. És a 11fős kis családunkkal is tartom a kapcsolatot és szervezem a közös programokat. Ez nem is annyira egyszerű. Néha teljes káosz alakul ki, néha viszont simán el tudok intézni mindent.

Ha egy napom nagyon rosszul sikerül és azt érzem, hogy nem vagyok elég jó se anyának, se feleségnek, se nőnek akkor, amikor a férjem hazaér, elmegyek és veszek egy nagy kádfürdőt és próbálom végiggondolni, hogy mi is történt, ami miatt ennyire semmilyennek érzem magam. Általában így sikerül egy kicsit helyrebillenteni a dolgokat. De van, hogy csak a férjem tud lelket önteni belém.
Mellesleg Boldizsárnak is nagyon nagy szüksége van csak apás időre és nem mindig én tudom megnyugtatni. Szerintem ez fontos, hogy át tudjuk adni a férjünknek is a feladatokat.

Egyszer mikor én voltam kicsit gyengébb és lebetegedtem 1 napra, a férjem vette át a háztartás vezetést. Hát a nap végére teljes elismerést kaptam és azt mondta, hogy nem is gondolta volna, hogy ez ilyen nehéz és, hogy ennyi mindenre kell egyszerre figyelni. Köszönöm szépen, az elismerés nagyon fontos egy anyukának. 

Egy héten kétszer lemegyünk a faluba közösségi életet élni. Fantasztikus ez a falu, szeretek itt lakni. Jógára járunk és női körre, ahol mindenféle anyukás dolgokról tudunk beszélgetni. Jól bevált receptek, vásárlási technikák, mosható pelenka, környezet tudatosság, vászon táska varrás és sok más jó dologról esik szó.

Bárhova megyünk Boldi nagyon élvezi. Én már a 6 hetes gyerekágyi időszak után elkezdtem vele mindenfelé járni. Majdnem minden nap el tudunk menni, sétálni. Ha lemegyünk a boltba, már az egy napi sétának számít, mert 1 óra múlva érünk haza. Ha nagyobb bevásárlás, akkor kocsival megyünk.

Igaz, hogy nagyjából tudtam mire számítsak, de az elején voltak nehezebb pillanatok. Most akkor hogyan szoptassak? Egyik mell másik mell? Vagy most mi van? Mit csináljak, ha fáj a hasa? Sétálás, ringatás, tornáztatás és has masszírozás. Oké ez bevált, másfél hónap után szépen megtanult egyedül kakilni és már nem teljesen ismeretlen neki ez az érzés.

Miért nem jó neki az, ami eddig? Miért nem alszik el este? Folyik az orra és köhög, szegénykém megfázott, jobban kellett volna vigyáznom. Ja nem, ez csak a fogzás miatt van? Szóval akkor most folyik az orra a nyála és ez mind a foga miatt? Adjak neki erre valamit? 

Csipás a szeme, folyik az orra, egyre rosszabb. Belázasodott, most mit csináljak? Tényleg elég az anyatej mindenre? Szemcseppként, orrcseppként, piros popsira és betegségre. Igen tényleg elég! Hihetetlen, az anyatej miből van?? Szegénykém csak a mellkasomon alszik, ha beteg, de aztán szépen meggyógyult, vissza a régi kerékvágásba. Nyugodtan alszik egyedül az ágyunk melletti kis babaöbölben. Végre megint van időnk egymásra a férjemmel, de most meg hulla fáradt vagyok. Na jó végre én is kipihentem magam, Boldi is egészséges és minden rendben van. 

A következő gyereknél már könnyebb lesz. 

Nagyon különleges érzés, hogy tőlem és a férjemtől függ minden, hogy milyen ember lesz ebből a kisfiúból.

Ez hatalmas felelősség, ezt addig nem éreztem, amíg nem volt saját gyerekem, mert a más gyerekeire, és a testvéreimre teljesen más vigyázni. Az nem teljesen az én felelősségem volt. Csak addig a pár óráig, amíg én voltam velük. De ez más, most mindig én vagyok a legfelelősebb, mert én vagyok vele a legtöbbet és én vagyok az anyja.

A szülés után mikor végre itthon voltunk, sorba jöttek a látogatók. Nagyon jó érzés volt, hogy ennyi ember gondolt ránk. Az első 6 hét még teljesen hasonló volt a várandósság utolsó hónapjaira. Még a világ csak arról szólt, hogy mi itt vagyunk egymásnak, és egy család lettünk. Ennél jobb érzés nem hiszem, hogy létezik. Anyukám nagyon sokat segített és ezért nagyon hálás vagyok neki. Főzött ránk és néha bevásárolt, ezért én tudtam arra koncentrálni, hogy megtanuljak Boldizsár nyelvén beszélni.

Ami azt jelenti, hogy az első pár hónapban meg kellett tanulnom, hogyha sír miért sír. Éhes, fáradt, fázik, melege van, fáj a hasa, mind- mind különböző hangú sírás. És meg lehet tanulni, egymásra lehet hangolódni. De ez oda vissza működik. Ő alkalmazkodik az én igényeimhez, és én is alkalmazkodom az övéihez. Az első másfél hónapban ez inkább csak arról szól, hogy megismertessük vele a világot, és megmutassuk neki, hogy biztonságban van, nincs mitől félnie, itt vagyunk vele. Szerencsére ez nagyon jól sikerült, mert Boldi egy nagyon kiegyensúlyozott baba és egyáltalán nem sír, csak akkor, ha tényleg valami nagy baj van.

Voltak nehezebb napok, amikor azt éreztem, hogy nem tudok semmit, nem értem mi a baj, nem vagyok jó anya. De ezek szerencsére csak pár napig tartottak és a férjem mindig nagyon jól tudott ezekben a helyzetekben segíteni.

De hogyan lett Boldizsár ilyen nyugodt kisfiú?

Lehet, hogy kaptunk az Istentől egy ajándék babát? Vagy azzal van összefüggésben, hogy a várandósság alatt megpróbáltam nem idegeskedni, a szülés nagyon jó élmény volt, a férjemmel szeretjük egymást, törődünk egymással és egy nyugodt környezetben van itthon, ahol nincs miért idegeskednie?

Ő mit gondolhat erről? Boldi?

-       " Cici van, figyelnek arra, amikor valami nem jó nekem, de nem figyelnek túl, amitől én is csak ideges lennék, nyűgös és frusztrált. Szeretnek, és babusgatnak. Ringatnak és énekelnek nekem. Ha fázok, betakarnak, ha éhes vagyok, enni adnak, ha bekakiltam tisztába tesznek.  Mindenhova visznek magukkal és a szüleim is jól érzik magukat mellettem. Ennél többre nem vágyom csak nyugalomra és szeretetre."

De igazából ez majd csak akkor derül, ki, hogyha már lesz 6 gyerekünk és mindegyik nagyjából ugyanilyen lesz.

Az első pár hónapban még elgondolkodtam rajta, hogy vajon be kell-e vezetnem valami rendszert, vagy akkor most ez, hogy is van. De miután megfigyeltem, hogy neki mik az

igényei általában magának kialakította, nekem csak biztosítanom kellett a hátteret. A háttér pedig fél éven keresztül a cicim és a mellkasom volt. Bárhol jártunk mindig a saját kis napirendjét betartva lehajtotta a fejét és elaludt.

Hogy merre is jártunk eddig?

Az első nagy utazásunkat Győrbe szerveztük. Ekkor Boldi 6 hetes volt. Fantasztikus volt, találkoztunk a testvéreimmel, új helyen aludtunk, reggel egy reggelizőben reggeliztünk, amit Boldi végig aludt, mi meg el se hittük, hogy ez így is működhet.

Elmentünk Nagymarosra strandolni hármasban, aztán többször mentünk a nagyszülőkhöz, Pestre a testvérekhez, szoptatásról szóló konferenciára, 2 napos vízben szülés konferenciára, na, itt Boldi egy egész rajongó tábort szerzett.

Összeszerveztük az egész családot és tartottunk egy keresztelőt is. 

Kétszer voltunk túrázni, voltunk Vácon randizni, Verőcén a strandon, Pesten többször is voltunk, mert addig még könnyű volt Boldit a hordozóba tenni és menni, most már kicsit nehezebb, mert valami extra gyorsasággal növekszik és már 9 kg. Voltunk egy nagyon jó koncerten itt a faluban, és Pál Feri előadásra is eljutottunk, amikor is először vigyáztak Boldira a szüleim. 
Karácsonykor pedig rengeteget utaztunk. Először elmentünk feltöltődni egy nagyon gyönyörű wellness hotelba, ahol felváltva vigyáztunk a kisfiúnkra és így teljesen ki tudtuk használni a wellness részleget. Aztán irány Győr, Karancsalja, Etyek, Pest, eközben Boldi megtanult hasról -hátra, hátról- hasra is fordulni, kijött egy foga és azt mondja, hogy apa, baba. Aztán végre hazaértünk és pihentünk egy kicsit. 

Annyira boldognak érzem magam anyaként. És nagyon fontosnak tartom, hogy én, mint anya jól legyek és jól érezzem magam. Ugyanolyan fontos, hogy én kielégítsem az alapszükségleteimet, mint az hogy ő rendbe legyen. Ha én jól vagyok, akkor ő is jól van.